Ház a hársfa lombjai alatt

2017 nyarán beköltöztünk a nyugat-magyarországi kis település szélén álló kis birtokra, ahonnan a legtöbb ember valószínűleg azonnal elmenekült volna. Az 5000 nm kb. felén dzsungel terült el, az akác és bodza uralta a területet, és derékig ért a csalán az udvar nagy részén. Aki próbált már ilyen elhanyagolt területet rehabilitálni, az tudja, hogy ez nem csak egyszerű fűnyírás. Itt minden egyes négyzetméterért meg kellett küzdeni. Az útról gyakorlatilag semmi nem látszott az épületből, mert egy hatalmas hársfa ágai sátorként borultak rá. Ez a fa volt az, amibe első látásra beleszerettem. Volt benne valami megnyugtató és örök, bár tisztában voltam vele, hogy a terület és a ház rendbetétele embert próbáló feladat lesz.

Az udvar akkoriban tényleg olyan volt, mint egy elvadult őserdő, aminek lakói is voltak; fácánok, nyulak, őzek bújtak meg a sűrűben, mivel nem volt kerítés. Csak a ház közvetlen közelében lehetett közlekedni, de ott is bujkálni kellett az óriási hársfa majdnem földig lógó ágai alatt.

Le kellett kaszálni a csalánost, és ki kellett szabadítanunk a területet a bodza és akác fogságából. A hársfát is meg kellett metszenünk, mert bár a látványa lenyűgözött, az ágai annyira elzárták a házat, hogy még autóval sem tudtunk beállni mellé. A metszés után döbbentünk rá, mekkora fényt vett el az épülettől – a ház hirtelen levegőhöz jutott.

Bevallom, a rengeteg pók, ami a sűrű növényzetben és a falak mentén tanyázott, komoly mentális kihívás elé állított. Finoman szólva sem vagyok a barátjuk, sőt, kifejezetten utálom őket, de úgy voltam vele, hogy ha egy ilyen projektbe vágok, kénytelen leszek elviselni a jelenlétüket a cél érdekében. Ma már szerencsére jóval kevesebben vannak, de még mindig gyakran találkozom egy-egy óriási, ijesztő példánnyal.

Víz és áram nélkül – Vissza a gyökerekhez

A kezdeti időszak a szó szoros értelmében nomád volt. Nem volt bevezetve az áram, és a vizet is egy régi, ásott kútból húztuk fel vödörrel. Aki megszokta, hogy csak elfordítja a csapot, el sem tudja képzelni, mennyi energiát igényel a legalapvetőbb szükségletek kielégítése is. Minden egyes vödör víz értékké vált. A mosás például igazi kínlódás volt ebben az időszakban; a logisztika, ami egy család napi vízigényét fedezte, kitöltötte a napjaink jelentős részét.

A főzést gázpalackkal oldottam meg egy matuzsálem korú gáztűzhelyen, ami meglepően jó állapotban volt az árához képest.

Mivel nyár volt, az udvaron tudtunk zuhanyozni, egy fára akasztható zsákos zuhany segítségével, olyan volt mintha táboroztunk volna, még a sátrat is felállítottuk és abban aludtunk sokszor. Hagyományos módon, egy nagy műanyag edényben mosogattam, szintén az udvaron. Azon a nyáron nem nagyon esett az eső, így az időjárás kedvezett nekünk ebből a szempontból.

Bevezették az áramot és a kútfúrás sikeres volt, így viszonylag hamar lett saját vizünk, ami az első hatalmas mérföldkövet jelentette a beköltözés során. Az áram hiánya és a vízért való küzdelem azonban megtanított arra, hogy semmit ne vegyek készpénznek, és értékeljem az alapvető komfortot, amit egy modern ház nyújt.

Mivel kerítésünk egyáltalán nem volt, a legelső teendők közé tartozott egy biztonságos hely kialakítása a kecskéinknek az ól körül. Ez is a saját kezű munka jegyében telt: elkerítettünk egy részt, ahol biztonságban lehettek, amíg mi a ház körüli romeltakarítással foglalkoztunk. Persze a kecske trükkös jószág, és valahogy mindig megtalálták a módját, hogy kiszökjenek, és vígan lakmározták a fák lelógó ágairól a leveleket, sőt a magas ágyban a paradicsomot is megkóstolták. Sajnos sok fa törzsén a kérget is lehántották körben, ezért ezek kiszáradtak és ki kellett vágni őket, bár eredetileg nem akartuk.

A számukra elkerített részt nem is kellett kaszálni, ritkítani, rövid idő alatt kipucolták teljesen - zöld nem maradt, addig ameddig felértek.

Amint tudtuk, a teljes területet is körbe kerítettük vadhálóval, mert az őzek is megrágták a gyümölcsfák zsenge vesszőit, ezzel kárt okozva bennük.

A birtokot nem erdő vagy rét veszi körbe, hanem szántóföldek. Ennek köszönhetően a kilátásunk teljesen nyitott. Légvonalban mindössze 7 kilométerre tőlünk magasodik a Pannonhalmi Apátság. Azokon a napokon, amikor tiszta az idő, az Apátság sziluettjében lehet gyönyörködni a távolban.

Ez a látvány is megerősítést ad abban, hogy jó helyen vagyunk.

A faház: Az ideiglenes otthonunk

A ház szerkezetileg jó állapotú volt – 60 centiméteres vert falakkal és klasszikus cseréptetővel.

Bizonyos részeken a falak leginkább egy ementáli sajtra emlékeztettek a rágcsálók korábbi munkája nyomán, így a lyukak betömése és a falak megerősítése elengedhetetlen volt.

Mivel már a felújítás alatt is ott laktunk, nem tudtunk mindent egyszerre szétbombázni.

Hogy haladni tudjunk a belső munkákkal, az udvaron, a házzal szemben felállítottunk egy szoba méretű faházat. Itt laktunk az első nyáron. Szűkös volt, egyszerű, de ez tette lehetővé, hogy a főépületben elkezdődhessen a hálószoba és a többi helyiség felújítása. Ez az ideiglenes megoldás ébresztett rá, hogy valójában milyen kevés is elég a boldogsághoz, ha van egy célunk.

A következő bejegyzésben már a ház belsejébe kalauzollak titeket: elmesélem, hogyan lett a földes padlójú garázsból fürdő és gyerekszoba, és miért volt a cserépkályha építése az egyik legjobb döntésünk. Tartsatok velem legközelebb is!