Földes padlótól a meleg otthonig – A belső felújítás szakaszai

A ház alapvetően egy klasszikus, hármas tagolású parasztház elrendezését követte, ahol a középső helyiségen van a bejárat. Amikor átvettük, csak a hátsó két szobát használták lakótérként. Az út felé néző első helyiség valamikor garázsként aztán tárolóként funkcionált: két hatalmas ajtó tátongott a ház végén, a padló helyén pedig egyszerűen föld volt. Úgy döntöttünk, ezzel a résszel kezdünk.

Az "ementáli" effektus

A 60 centiméteres vert falak kiváló hőszigetelést biztosítanak, de megvan a hátrányuk is.

Ahogy korábban említettem, a falak helyenként leginkább egy ementáli sajtra emlékeztettek a rágcsálók munkája nyomán. A belső és külső felújítás első és legfontosabb lépése a lyukak alapos betömése és a falak megerősítése volt, hogy megakadályozzuk a hívatlan lakók visszatérését.

Aláfalazás téglával
Frissen vakolt fal

A munka oroszlánrészét a régi rétegek eltávolítása jelentette. Mindenhol levertük a tapasztást a sokszoros mészrétegekkel együtt. Ezután következett az újranádazás, a vakolás, majd a meszelés. A mennyezethez szerencsére nem kellett nyúlnunk: a gerendákon fekvő gyönyörű deszka borítás és a felette lévő szalmával kevert földszigetelés tökéletes állapotban maradt meg az évtizedek alatt.

Garázsból élettér: Fürdő és gyerekszoba születik

Így az első szakaszban az út felé néző, korábbi garázst vettük célba. A nagy ajtók helyét befalaztuk, és két kisebb ablakot építettünk be. A helyiséget gipszkartonnal kettéosztottuk: az egyik fele fürdőszoba, a másik fele gyerekszoba lett.

Felkerül a csampe a falra
Alakul a fürdő

Mivel itt csak föld volt, a teljes aljzatbetonozást és szigetelést meg kellett oldanunk. A falak alsó részét térdmagasságig kivéstük, és kisméretű bontott téglával falaztuk fel újra – ezzel biztosítva, hogy ne tudjanak bejutni hívatlan vendégek a falon keresztül. A vízvezeték rendszert és a csatornázást is ekkor építtettük ki a fürdőhöz. Bár nem vagyunk profi burkolók, a járólapozást és a csempézést magunk oldottuk meg. Lehet, hogy nem lett mindenhol tökéletes, de a mi munkánk volt, és végre beköthettük a mosógépet – ami a vödrös vizes időszak után maga volt a megváltás.

Az otthon melege: A cserépkályha

A fűtés kérdése kulcsfontosságú volt. Az első télen még egy öntöttvas kandallónál melegedtünk, de hamar rájöttünk a hátrányára: amint kialudt a tűz, a ház hűlni kezdett, így éjszaka is fel kellett kelni fát rakni rá.

Ekkor döntöttünk a cserépkályha mellett, amit egy helyi, idős bácsi épített meg nekünk. Ez a kályha a második téltől kezdve teljesen megváltoztatta a komfortérzetünket. A cserépkályha tartja és egyenletesen sugározza a meleget, még órákkal azután is, hogy elaludt benne a tűz. Persze megvannak a maga szabályai: fűtési szezonban a szobák ajtajait nyitva kell tartanunk, hogy a meleg eljusson a ház minden pontjára. A kályha környezetében, a fürdőben és a gyerekszobában ilyenkor brutális meleg van, míg a tőle legtávolabb eső pontokon – mint a mi hálószobánk – érezhetően hűvösebb marad a levegő.

Konyha és háló: A betonozás

Amint a gyerekszoba és a fürdő beköltözhetővé vált, jöhetett a konyha és a mi szobánk. Itt drasztikusabb lépésekre volt szükség: a régi, málladozó betont fel kellett törnünk, és egy ásónyommal mélyebbre kellett ásnunk, hogy a megfelelő szigetelés és az új betonréteg elférjen.

A feltört beton
Folyamatban a betonozás

A ház hátsó falánál egy komolyabb szerkezeti problémával is szembesültünk: a sarkán elvált a fal és megsüllyedt, így azt teljesen vissza kellett bontani, és téglából újraépíteni új alapozással. Ezen a falon eredetileg volt egy ablak is, de úgy döntöttünk, azt nem tesszük vissza, így a szobánk sötétebb, de melegebb lett.

A konyhába végül modern konyhabútor került kerámia főzőlappal, mosogató géppel, de hogy megőrizzük a ház karakterét, fa asztallal, paddal, székekkel, egyedi gyártású fa szekrényekkel és antik kinézetű beépített sütővel ellensúlyoztuk a hatást. A nyílászárókat – bár többen javasolták a cserét – megtartottuk. A régi fa ajtókról és ablakokról leszedtük a vastag festékréteget, csiszoltuk, javítottuk őket. Az ajtók cseresznye lazúrt és vizes bázisú lakkréteget kaptak, az ablakokat pedig zöldre festettük, ami tökéletesen illik a természetközeli környezethez. A szobánk tölgy mintás laminált padló burkolatot kapott, még otthonosabbá téve azt.

Készül a padló burkolat
A felújított ajtó

Természetesen a fa gerendás mennyezetet is újra kellett lazúrozni, a szobánkban natúr volt, így ez is cseresznye színt kapott, a többi helyiségben sajnos sötét barnára volt kenve, így a fürdőben és a gyerek szobában sötét árnyalattal kentük újra, a konyhában viszont a lányom átcsiszolta, így az világosabb, rusztikusabb lett.

Ez a felújítás megtanított minket a türelemre és arra, hogyan becsüljük meg azt, ami már megvan. A régi deszka mennyezet vagy a megmentett faablakok olyan lelket adnak a háznak, amit egy új építésű ingatlanban soha nem találnánk meg.

A következő részben kilépünk a házból, és megmutatom, hogyan alakult át az épület külseje, és miért a terasz lett a kedvenc helyünk.